Az esküvői biznisz nagy szelet minden érintett iparágnak a ruháktól az éttermekig, a vőfélyektől a zenekarig, a dekoratőröktől a cukrászokig. Egy-egy nagyobb kiállításon érezni is lehet ezt pontosan. Ahogy éreztük is a Kongresszusi Központban a 2010-es szezon első nagy kiállításán, épp a januári BKV sztrájk alatt. A KKP elhelyezkedését figyelembe véve ez nem keveset vett vissza a pénteki nap látogatóiból, délután 3 órakor sem voltak sokan, de este fél hatra már kiürült a kiállítás, pár szakmabeli lézengett csak. A későbbi elbeszélésekből azért kiderült, hogy a renomé hétvégére helyreállt, szép számban voltak vendégek, ha nem is olyan volumenben, mint az előző években.
De ez minket pénteken nyitáskor nem érintett. A belépésnél kézzel számlát író emberkék kis kézi kasszába szedegették a pénzt, miközben a látogatók egymásnak váltották fel a nagyobb címleteket. Olyan lehetett számukra ez a 17. kiállítás, mint a BKV-nak a téli szezon első hava januárban: meglepetésszerűen jött, még nem volt rá idő felkészülni. Nemcsak a belépés körülményei, de később a standok és a büfé sem győzött meg minket arról, hogy ez a helyszin hiteles és minőségi helyszíne lehet nemzetközi rendezvényeknek.
A ruha frontot több helyen, egységesnek egyáltalán nem mondható kiállítóterekkel képviselték a hazai tervezők és kölcsönzők egy szűk rétege. Ugyan az elsődleges célunk nem feltétlenül az azonnali ruhapróbálgatás volt, de a közeg nem is hozta meg a kedvünket. Kora délután még többen mosolygó arccal invitáltak beszélgetésre, de az idő haladtával a kivülálló érzése fogta az érzékenyebb lelkületű látogatókat a szakmabeliek bensőséges beszélgetései láttán, a mosolyok unottan és érdektelenül álldogáló, a pultokat támogató vagy olvasgató alkalmazottakká váltak a kevés látogató hatására... nem igazán győznek meg arról, hogy rájuk van szükségem. Inkább hazaballagtunk, lelkesen elemezgetve közben, mi nem lesz a mi esküvőnkön.
